Honfoglalók fegyverben

A kötet három témakört ölel fel. Az első a taktika, amely talán a legnehezebben megfogható eleme a korai magyarság hadászatának, hiszen alig rendelkezünk történeti forrásokkal e kérdésről. Különféle analógiák segítségével azonban mégis fogalmat alkothatunk róla, hogy hogyan is vívták elődeink csatáikat, hogyan vezették hadjárataikat. Mindenkinek a fejében ott él a kép a tetetett visszavonulásról és a vérszemet kapó ellenség csapdába csalásáról, a helyzet azonban koránt sem ilyen egyszerű. Az ellenféllel tényleg el kellett hitetni, hogy győzött, ha pedig lépre ment, valóban meg kellett semmisíteni. És vajon mi történhetett akkor, amikor két hasonló fegyverzetű, ”keleti lovas-nomád” csoport csapott össze egymással? Rövid nyilazás után mindkét csapat menekülőre fogta volna?
A könyv második nagy témaköre a fegyverzet. Az íjászat kiemelt szerepe ma mindenki számára ismert, de ez nem mindig volt így: a budapesti Hősök terén látható vezérek közül csupán egyet ábrázoltak íjjal. A kötet a régészek és az íjkészítő mesterek szemszögéből is bemutatja a honfoglaló magyarság íjászfelszerelést az íjtól a vesszőn át egészen a különböző típusú tegezekig. A magyarság persze nem csak a távolsági harc eszközeivel élt az összecsapások során, az ellenfél legyőzésének elhagyhatatlan része volt a közelharc. Kötetünk ezen részében tehát megismerkedünk a magyarsághoz köthető szablyákkal, kardokkal, baltákkal és a lándzsákkal is.
A magyarság 10. századi történelmével foglalkozó könyvek elmaradhatatlan része az úgynevezett ”kalandozó hadjáratok” bemutatása, ez a mi esetünkben is így van: e téma képezi a harmadik nagy fejezetet, ismertetve a hadjáratok hátterét, főbb irányait, eseményeit, bemutatva a Nyugat-Európában talált, elődeink hadjárataihoz köthető régészeti emlékeket.