Hozzátartozik a történethez

49,00lei

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Barabás Olga nehéz feladatra vállalkozott, amikor az igen gazdag alkotói – történészi, szépírói és műfordítói – múltat, egy hatalmas kultúrtörténeti ismerethalmazt magáénak tudó Sebestyén Mihállyal ült le beszélgetni, egyfajta életinterjút készíteni. Természetesen, ismervén alanya sokoldalú tájékozottságát, felkészült a feladatra, így aztán beszélgetésükből egy majdnem teljes élet képe kerekedett ki, annak minden jellegzetességével, rendhagyó árnyalataival együtt. Benne van a gyermek- és kamaszkor, valamennyi ehhez kapcsolódó eseménnyel és érzelmi viszonyulással, de a felnőttkor is és főleg az alkotás kora, valamennyi egyéni és a közösséget ért megpróbáltatásával, ellentmondásával, a beteljesült és a beteljesületlenül maradt vágyak sokaságával együtt, valamint a történetekkel együtt elkerülhetetlenül benne rejlik Marosvásárhely története is, ezúttal kicsit másképpen.
Kiemelkedik ezekből az interjúalany nyilvánvaló nosztalgiája az általa eszményinek tartott rend és az ebből eredő társadalmi viszonyok iránti tiszta békevágya és emberszeretete. Az interjú készítőjének sikerül elkerülnie a beszélgetések ilyenkor beszivárgó buktatóit: a kérdésekben, így az azokra adott válaszokban sincs semmi önmagáért való.

ISBN

97896068861784

Kiadó

Mentor Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

364

Szerző

Barabás Olga

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hozzátartozik a történethez” értékelése elsőként