Jelentés az útról – Feljegyzések mosttól mostig

59,00lei

Mindannyian úton vagyunk – olyan úton, amelynek csak két biztos állomása van: a kezdete és a vége.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Fodor Ákos (1945-2015) mindezt már maga mögött hagyta – közkinccsé tette azonban ”útinapló-bejegyzéseit”. Ezekből válogattunk mostani, negyedik posztumusz kötetének összeállításakor, 1978-tól napjainkig.
A könyvben a szövegek sorrendje nem követi létrejöttük időbeli sorrendjét. Gondolati-érzelmi összefüggéseik mentén kerültek egymás mellé, gyakorta több évtizednyi távlatot áthidalva. Az, hogy ennek ellenére magától értődő módon rezonálnak és reagálnak egymásra – egyfajta vissza-visszatérő, önmagából építkező spirális pályán közelítve meg ugyanazokat az örök kérdéseket – jól körvonalazható képet ad a költő kezdettől fogva következetes és koherens alkotói attitűdjéről.
És persze róla is, aki – művein keresztül – inspiráló, izgalmas, szerethető útitársunk lehet.
A Fekete Sas Kiadónál eddig 5 kötete jelent meg 2009-től napjainkig:
Gonghangok, 2009 (versek)
Kis téli-zene, 2013 (versek)
Gyöngyök, göröngyök, 2015 (válogatott versek)
Zaj-szünet, 2017 (hátrahagyott versek)
Zene-idő, 2019 (válogatott versek)

ISBN

9786156168061

Kiadás éve

2020

Kiadó

Sas Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

522

Szerző

Fodor Ákos Fekete

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Jelentés az útról – Feljegyzések mosttól mostig” értékelése elsőként