Jó németek – Szemben a náci rezsimmel

75,00lei

Amikor a kegyetlen elnyomó rezsim 1933 után átvette a hatalmat, a németek azon része, akik közül a többség – nagyjából 20 millióan, a lakosság kétharmada – soha nem szavazott a nemzetiszocialistákra, igyekezett meglapulni és óvni a családját.

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Az állandó fenyegetettség és létbizonytalanság ellenére sok hétköznapi ember mégis erőt merített az ellenállás valamilyen formájához, bár tudta, hogy ezzel akár az életét is kockáztatja. Többen voltak a bátor ellenállók, mint amennyiről a hivatalos statisztikák szólnak: tanárok, ügyvédek, gyári munkások, háztartásbeliek, boltosok, egyházi emberek, szakszervezeti tagok, katonatisztek, arisztokraták.
Míg a korabeli ellenállási mozgalmaknak komoly szakirodalmuk van, Catrine Clay most hat páratlan életúton keresztül elsőként mutatja be a német ellenállás egyéni formáit is. Korabeli
emlékiratokon, feljegyzéseken, fényképeken és visszaemlékezéseken alapuló, szépirodalmi igényességgel megírt könyvében végigkövethetjük azoknak a jó németeknek a sorsát, akik megszenvedték a nemzetiszocialista diktatúra, majd a nácik által kirobbantott háború éveit, és végül a bűntudattal és vádaskodással terhelt időszakot a háború után.
”Ha rossz kezekbe kerül a hatalom, az egyénnek nem sok mozgástere marad.”
Catrine Clay több mint 20 évig dolgozott a BBC-nél díjnyertes televíziós dokumentumfilmek
rendezőjeként és producereként. Elnyerte a nemzetközi dokumentumfilmdíjat (International Documentary Award) és a legjobb történelmi dokumentumfilmnek járó elismerést (Golden Spire for Best History Documentary). Jelölték a Brit Film- és Televíziós Akadémia díjára (BAFTA). A magyarul is megjelent Útvesztők (Labyrinths) című könyvek szerzője.
Házas, három gyermek édesanyja, Londonban él.

ISBN

9789635651337

Kiadás éve

2021

Kiadó

HVG Könyvek kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

436

Szerző

Catrine Clay

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Jó németek – Szemben a náci rezsimmel” értékelése elsőként