Kramer kontra Kramer

22,00lei

\” – Billy, ugye tudod, hogy a mami is New Yorkban lakik?– – Igen.– – Szóval, amikor egy anya és egy apa elválik, néha vitatkozni szoktak arról, hogy melyiküknél lakjon a gyerekük, az anyánál vagy az apánál.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

– Hát, mert ez a feladata. Tudod, ő igen hatalmas ember.
– – Olyan, mint az igazgató?
– – Még az igazgatónál is nagyobb. Talárban ül egy nagy széken. Ez a bíró sokat gondolkodott rólunk, terólad meg énrólam meg a mamiról, és úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha te ezután a maminál laksz. Én pedig nagyon szerencsés vagyok, mert ha a maminál fogsz is lakni, azért minden vasárnap meglátogathatlak.”
Ez a mára már klasszikussá érett regény – egy válás története, egy ambiciózus fiatal anya karriervágyáé, a négyéves kisfiukkal egyedül maradó apáé, Billyé, a kisfiúé, akinek a maga módján szintén meg kell küzdenie azzal a helyzettel, hogy a szülei később marakodnak érte és fölötte – a kritikusok szerint új irányt szabott a társadalmi gondolkodásnak Amerikában. Része volt ebben a felejthetetlen filmváltozatnak is, amelyben Dustin Hoffman és Meryl Streep játszotta a főszerepeket.
A szerző által készített színpadi változat világpremierjére Budapesten, 2012-ben került sor.

ISBN

9789630795487

Kiadás éve

2012

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

270

Szerző

Avery Corman

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kramer kontra Kramer” értékelése elsőként