Legendás autók

180,00lei

Az 1900-as évek elejétől a \’60-as évek végéigA klasszikus autómodellek történelmet írtak, az utókor szemében pedig megtestesítik születésük idejét.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Vannak autók, amelyek nyomtalanul tűnnek el a történelem süllyesztőjében: úgy merülnek feledésbe, mintha nem is léteztek volna. Kiszorulnak a piacról az újabb típusok, modellváltozatok és generációk megjelenésével. Léteznek azonban olyan autók is, amelyek történelmet írtak: felkavarták az emberi lelket és megdobogtatták a szívet. Nemcsak a fanatikus rajongókat hozzák lázba, hanem a laikus nagyközönséget is. Ezek a modellek az autótörténet mérföldkövei, formatervük és teljesítményük mindmáig etalon. Kivívták őszinte csodálatunkat, a műszaki fejlődés jelképeivé nemesültek. Időtlen alkotások.
Ezt a kötetet az álomautóknak is nevezhető klasszikus automobiloknak szenteltük, amelyek az 1900-as évek eleje és az 1960-as évek vége között – a mérnöki kreativitás és a technikai fejlődés kiemelkedően fontos időszakában – születtek meg. Az izgalmas képanyag, az anekdoták, a részletes műszaki leírások mind azt a célt szolgálják, hogy a 20. század első hét évtizedének kulcsfontosságú modelljeit bemutató albumunkat hasznos autótörténeti kalauzként forgathassa az Olvasó.

ISBN

9789631363791

Kiadás éve

2016

Kiadó

Corvina Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

272

Szerző

Sebastiano Salvetti

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Legendás autók” értékelése elsőként