LOGICO Piccolo 3307 – Nyelvi képességfejlesztő: Hangoló – hangolló

27,00lei

A gyermeki gondolkodás fejlődésének nagyon fontos, a tanulás szempontjából sarokpontja az a folyamat, amikor a kisgyermek gondolkodni kezd a nyelvről. Szétszedi, összerakja, felismeri, alakítja a nyelvi elemeket, és sajátos kis nyelvi alkotásokat, nyelvi képződményeket hoz létre. Amit a gyermek korábban megtanult megérteni és használni, vagyis anyanyelvét, azt meg kell tanulnia elemeire bontani, ezeket az elemeket egymástól elválasztani, újra összerakni, másféleképpen, megfelelő szabályoknak megfelelően átalakítani, rendezni, majd ezekről szabályokat alkotni, vagyis gondolkodni a nyelvről magáról. Mindez hosszú, ugyanakkor fontos folyamat, mert az olvasás, írás elsajátítása szempontjából nélkülözhetetlen ismeretrészeket a gyermeknek még iskolába kerülése előtt tudnia kell azonosítania, illetve ezekkel bizonyos feladatokat elvégeznie. A hangok mint a nyelv legkisebb egységei a nyelvről való gondolkodás, a nyelvi tudatosság kialakulásának fontos elemei.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ebben a feladatgyűjteményben ennek tudatában az elhangzó beszéd elemzésének azon területét gyakoroltatjuk egyre nehezedő feladatokkal, amelyek a beszédtények azonosításával, megfigyelésével a hangok beazonosítását, a nyelv egységeinek hangokra bontását gyakoroltatja, mélyíti el.
A feladatok gyerekektől függően már 5 éves kortól gyakorolhatók, de az iskolakezdés küszöbén minden gyerek számára megkerülhetetlen alapozást adnak az olvasás tanulásához.
A Hangoló-Hangolló az alábbi témákat dolgozza fel: betűismeret nélkül hanganalízis, hangazonosítás, csoportosítás, fonémaazonosítás, fonématudatosság, hallási figyelem fejlesztése
A csomag 16 feladatkártyát tartalmaz.

ISBN

9789632941707

Kiadás éve

2013

Kiadó

Tessloff és Babilon Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

32

Szerző

Gáll Edina

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„LOGICO Piccolo 3307 – Nyelvi képességfejlesztő: Hangoló – hangolló” értékelése elsőként