Maradék magyarok

39,00lei

Sík Sándor rendkívül tevékeny életét úgy jellemezhetjük, mint aki egy személyben volt piarista szerzetes, szépíró, irodalomtudós, kiváló pedagógus, műfordító, cserkészvezető és a katolikus költészet megújítója.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Életét végigkísérte a piaristák szellemisége, tanulmányait és – tartományfőnökként – munkáját is a rendnek szentelte. Dolgozott a magyar irodalom professzoraként Szegeden, segédszerkesztőként az Élet című folyóiratnál és főszerkesztőként a Vigiliánál.
Az I. világháború idején egy évet töltött lelkipásztorként a doberdói harctéren, melynek során a menekülést és bujkálást is meg kellett tapasztalnia. A harcok iszonyata, rémülete, bizonytalansága éppúgy része lett költeményeinek, mint a buzdító, szüntelenül remélő, boldog örvendezés, mely mélyen gyökerező hitének legszebb megnyilvánulása.
Jelen kötetünk Sík Sándor hazafias lelkületének, mély keresztény hitének, a magyarságot érintő történelmi eseményeknek, a magyar megmaradásnak és miként Baróti Dezső találóan megfogalmazta, a költő ”szeplőtlen hazaszeretetének” állít emléket.

ISBN

9789632673301

Kiadás éve

2017

Kiadó

Lazi Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

198

Szerző

Sík Sándor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Maradék magyarok” értékelése elsőként