Matematikai nevelés Hová bújt a matematika? II. kötet

Sprint, 2014

65,00lei

Módszertani kézikönyv

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A tevékenységekben megvalósuló tapasztalatszerzés tervezhetősége a mindennapi nevelőmunkában.
A II. kötet elsősorban a tevékenységben megvalósuló tanulás tervezési lehetőségeivel foglalkozik. De amíg eljut az óvodapedagógus a mindennapi tevékenységekig, azoknak megtervezéséig, számos más terveket is készít. Csak úgy képes helyes, az ő csoportjára, az ő egyes gyermekeire tervezni, ha előtte átlátja:
• hogyan legyen képes minden egyes gyermek kibontakozását elősegíteni, hogy nyugodt lelkiismerettel engedhesse el az iskolába (3-4 évi nevelési-fejlesztési tervet kell készítenie),
• meg kell ismernie a csoportja minden egyes gyermekének fejlődését, fejlettségi szintjét, és ezt félévenként összegeznie kell (Az óvodás gyermek fejlődésének nyomon követése), mert
• erre építi a tematikus terveit és
• ebből bontja le tevékenységeinek terveit.
A könyv ezt a tervezői ívet mutatja be, de nem időzik a nevelési tervek bemutatásával, hanem csak a tevékenységek tervezésével foglalkozik (tanulási tevékenységek). A közölt tervek kiegészítése kötelező az óvodapedagógus számára. A kiegészítések mindig legyenek összhangban a csoport nevelési tervével, amit minden óvodapedagógus a saját csoportjára tervez.

ISBN

9789638955777

Kiadás éve

2014

Kiadó

Sprint

Kötés

puha kötés

Oldalszám

160

Szerző

Körmöci Katalin

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Matematikai nevelés Hová bújt a matematika? II. kötet” értékelése elsőként