Meddig jössz

32,00lei

A vidéki színház fiatal színésznője, Lili beleszeret a híres-nevezetes fővárosi rendezőbe. A helyzet reménytelen: a férfi nős, a válás fel se merül.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Közben figyel, s hogy az üresjáratokat kitöltse, éles szemmel nézi, mi történik körülötte. Figyelő tekintete és belső monológjai, csípősen vicces párbeszédei nyomán megelevenednek a színház szereplői.
Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és
Kecskeméten. Tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztő-riportere és újságíró.
Néhány éve a Magyar Színház sajtósa. Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban, a nagy sikerű Anyavalya pedig 2016-ban jelent meg.
”- Tudnod kell, hogy a mi házasságunk működik – mondta Miklós az első közös délutánunkon a kölcsönkapott lakás ágyában, mert úgy érezte, legalább az egyik oldalon tiszta helyzetet kell teremtenie.
És ha a mosógéped működne úgy, mint a házasságod? – érdeklődtem. – Micsinálnál vele? Kidobnád, vagy még szerelgetnéd egy kicsit?
A mosógépem? – kérdezte döbbenten. – Te nem vagy normális. Igen, azt hiszem, kidobnám.
Megnyugodtam. Egy csapágyas, a lépcső alá betolt és lomtalanításra váró házassággal valahogy képes leszek együtt élni. Egy ideig mindenképpen.”

ISBN

9789633554258

Kiadás éve

2019

Kiadó

Park Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

248

Szerző

Sándor Erzsi

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Meddig jössz” értékelése elsőként