Még látlak odafenn
Kojnok Ferenc álma, hogy pilóta lehessen, megvalósíthatatlannak tűnik. Véget ér az első világháború és a trianoni békeszerződés megszüntette a magyar légierőt, ezáltal a pilótaképzést is.
Örömét és sikereit a sakkozásban találja meg, mígnem találkozik Ágnessel, a legbájosabb lánnyal, akit valaha látott. Ferenc a lány által visszakapja önmagába vetett hitét, majd sikerül végre valóra váltania álmát. Kisfiúk, Kojnok Misi még egészen kicsi, amikor 1942-ben el kell köszönnie az édesapjától. Az elválás napja egy életre meghatározza a gyerek életét. E napon Ferenc kézzel faragott sakk-készlettel lepi meg a fiát, mellyel el is kezdenek játszani, de a játszma félbemarad, és Ferenc után csak egy ígéret marad. Az ezt követő esztendők Misi számára a reménytelen várakozás jegyében telnek.
A doni katasztrófa után az itt maradottak élete fenekestül felfordul. ”Eltűnt” – olvassák a frontról érkező hivatalos értesítésen, majd ”Felszólítom, hogy hagyja el az otthonát!” – áll a kitelepítésről szóló fehér lapon.
Szinte minden remény elveszett. A történelem családokat szakított szét, az ország ismét csonkává lett. Elérkezett az idő, amikor már csak a hit segített, a dédelgetett emlékek, melyek újra és újra erőt adtak. Amikor már nem volt mibe kapaszkodni, csak egy elkezdett sakkjátszmába és egy ígéretbe.
BAUER BARBARA új regényének hőseit a történelem formálja, sorsukat hatalmak harca határozza meg, lelküket pedig a hit és a szeretet menti meg.
ISBN | 9789634751144 |
---|---|
Kiadás éve | 2018 |
Kiadó | Jaffa Kiadó |
Kötés | kemény kötés |
Oldalszám | 287 |
Szerző | Bauer Barbara |
Vélemény írásához lépj be előbb.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.