Mesepszichológia a gyakorlatban
Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorbanA mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig.
Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy ”kipárnázzuk” a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába.
Szerzőtársammal, Kerekes Valériával egy olyan, a gyakorlatban jól használható könyvet szeretnénk az olvasóink – szülők, nagyszülők, pedagógusok – kezébe adni, amely megmutatja, hogy a saját és családtörténetünk megalkotása hogyan járul hozzá az önbecsülésünk növeléséhez, és hogy a rítusok, szokások kialakítása által miként lehet a külső-belső világunkban rendet teremteni. A kommunikációs és érzelmi tipológia, valamint a hozzá tartozó ”használati útmutató” segít jobban megérteni gyermekünket, és rávilágít arra, hogy ugyanazt a küzdelmet többféleképpen is meg lehet vívni.
Konkrét foglalkozásvázlatokat is összeállítottunk a népmesék érzelmi fókuszból kiinduló feldolgozásához és a Lilla és Tündérbogyó című kötetben megjelent érzelmi intelligencia fejlesztő mesék játékos megközelítéséhez. A közel kétszáz módszertani és játékötlet a szülő-gyermek és a szülő-pedagógus kapcsolat mélyítését is segíti. Kívánjuk, hogy ezek a mesék és játékok keljenek életre a családokban, óvodákban és iskolákban!
A mesében a fiú addig nem indul szerencsét próbálni, amíg áldást nem kap a tervére. Hadd kedveskedjünk hát ezzel a régi erdélyi áldással minden szülőnek és pedagógusnak, aki a gyermek kísérőjéül szegődik ezen a kalandos, veszedelmekkel, kihívásokkal, ugyanakkor nagyon sok örömmel teli úton.
”Legyen előtted mindig út, fújjon hátad mögül a szél, melegen süsse arcodat a nap, az eső puhán essen földjeidre, s míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
ISBN | 9786155281440 |
---|---|
Kiadás éve | 2017 |
Kiadó | Kulcslyuk Kiadó |
Kötés | kemény kötés |
Oldalszám | 354 |
Szerző | Kádár Annamária |
Vélemény írásához lépj be előbb.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.