Mindent bevallhatok

Tárcákat, vallomásokat Kosztolányi tollából, zöld tintával írva, a világ dolgairól, saját életéről, mindennapjairól. Körkérdésekre adott válaszait, amelyekben gyakran egy banális felvetés kapcsán mond el minden titkot, amit tudni és érezni érdemes, például a női ideálról vagy éppen a házasságról. Beszélgetéseket, interjúkat alkotásról, ihletről, művészetről, irodalomról. A feleség, Harmos Ilona, és a fiú, Kosztolányi Ádám visszaemlékezéseit.
A kötetből árnyaltan, érzékletesen rajzolódik ki a sokoldalú. halhatatlanná lett művész és az esendő, halandó ember portréja. Egész élete az olvasó elé tárul, kisiskolás korától, első irodalmi szárnypróbálgatásától kezdve egészen a haláláig.
Őszintén vall önmagáról, büszkén vállalja önmagát: ”Vagyok, ami vagyok.” És arról, hogy kicsoda is ő valójában. Olyan apró-cseprő, hétköznapi dolgokat, amelyek azt bizonyítják, hogy kijelentésével ellentétben az író nem csak papíron él. Hiszen kiderül, hogy mielőtt vegetáriánus lett, a kedvenc étele a borjúpörkölt volt túrós csuszával, vagy negyven cigarettát elszív naponta, töméntelen feketekávét iszik, és hogy ihletet merítsen, az íróasztalán álló illatszeres üvegcséket szagolgatja. És különféle tréfákat eszel ki barátai ugratására.
Sarkos véleményt formál súlyos erkölcsi kérdésekről, társadalmi problémákról is, a háborúról, bevezet írói módszerébe, megfogalmazza, mi a jó költészet és irodalom: az, amit a költő olyan kedvteléssel űz, mint ahogy csókolódzik. Bármit vizsgál, remek megfigyelőként éles szemmel látja és láttatja a lényeget, és ha humorral is, de mindig metsző pontossággal önti szavakba. Mert tudva tudja, a szó, az irodalom tett, szavakkal játszani annyi, mint magával az élettel játszani. ”A szavak… oroszlánok, melyek már óriásokat is széttéptek.”
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Mindent bevallhatok című kötet.