New York trilógia

59,00lei

Paul Auster (1947) amerikai regényíró, esszéista, költő és műfordító a 80-as évek közepén vált szélesebb körben ismertté kísérleti detektívregény-sorozatával, a \”New York trilógiá\”-val.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A ”Kísértetek” című második regény a detektívtörténet lecsupaszított váza. Az ügy eléggé egyszerűnek látszik. White kívánsága, hogy szemmel tartson egy Black nevezetű egyént, amíg csak szükségesnek mutatkozik. Míg Brownnak dolgozott, Blue elég sok hasonló jellegű munkát végzett, és úgy tűnik, ez az ügy sem lesz másmilyen, talán még könnyebb is az átlagnál – így kezdődik a történet, amelyben végül csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy ki kicsoda és miben sántikál, arra azonban nem, hogy mit is jelent ez az egész. ”Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő” – írja Auster. ”Ilyen a világ: vakon tapogatózunk, lépésben, szavanként botorkálunk előre. Keserves a tudás, s gyakorta bizony nagy árat kell fizetnünk érte.” ”A bezárt szoba” főszereplőjének egyes szám első személyű története a hasonmás-téma variációja. A narrátor egy eltűnt és halottnak hitt író, Fanshawe kéziratának birtokába jut, amelynek publikálása valóságos irodalmi szenzáció. Oly mértékben azonosul ezzel az íróval, hogy még a feleségét is elveszi, holott tudja -egyedül ő tudja-, hogy Fanshawe valójában él. Ez a nyomozás, melynek során irodalmi alakok kopírozódnak egymásra, az önazonosság-keresés parabolájaként olvasható, s mint ilyen, nem csak a trilógiát zárja le, hanem továbbmutat a későbbi -magyarul ugyancsak egytől egyig megjelent- Auster-regények felé.

ISBN

9630794961

Kiadás éve

2012

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

ragasztott

Oldalszám

396

Szerző

Paul Auster

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„New York trilógia” értékelése elsőként