Reggeli Senecával
Sztoikus útmutató az élet művészetéhez
„A sztoikus (illetve más ókori filozófusok) számára a memento mori, vagyis az elkerülhetetlen halálon való töprengés nélkülözhetetlen filozófiai gyakorlatot jelentett, amelynek ráadásul nem várt kedvező hatásai is lehetnek. Az eljövendő rossz dolgok megfontolásaként a memento mori lehetővé teszi számunkra a halálra való felkészülést, és segít abban, hogy megszabaduljunk a halállal kapcsolatos félelmeinktől. Ezenkívül arra ösztönöz, hogy komolyabban vegyük a jelenlegi életünket, hiszen felismerjük, hogy halandók vagyunk. Mint arra magam is rájöttem, a saját halálomon, sőt a hozzám legközelebb állók szintúgy elkerülhetetlen halálán való töprengés egy teljességgel váratlan és erőteljes eredménnyel is járt: mélyebb hálát tudtam érezni minden egyes percért, amit még együtt tölthetünk.”
„Most csak arra tanítalak, hogy ne tartsd magad szerencsétlennek idő előtt, minthogy azok a dolgok, amelyeknek a bekövetkezésétől rettegtél, talán sohasem fognak bekövetkezni, vagy legalábbis egyelőre nem következtek be.” – Seneca
A római Seneca, az I. században élt sztoikus filozófus és államférfi gondolatai változásokkal teli, bizonytalan, sokszor szorongásra okot adó világunkban ugyanolyan aktuálisak, mint kétezer évvel ezelőtt. Sőt, ma talán még nagyobb szükség van a sztoikusok erényeire: a lelki nyugalomra, a megfontoltságra, a jelenlétre, az állhatatosságra, hogy örvénylő mindennapjainkban megtaláljuk magunkban a mozdulatlan középpontot, mely a legnehezebb élethelyzeteinkben is megvilágítja a kiutat.
David Fideler – aki főiskolai tanárként az ókori filozófia kutatója – amellett, hogy bemutatja Senecának a barátjához intézett tanácsait, bölcs gondolatait, igyekszik azokat a mai körülményekre alkalmazva még inkább kézzelfoghatóbbá tenni.
A szerző a kötet végén olyan, a sztoikusok filozófiájára építő gyakorlatsort is ajánl az olvasónak, mely Seneca szerint hatásos segítséget nyújt, hogy elfogadjuk és a magunk javára fordítsuk a tőlünk független, sorsszerű eseményeket.
ISBN | 9789634799689 |
---|---|
Kiadás éve | 2023 |
Kiadó | Helikon Kiadó |
Kötés | puha kötés |
Oldalszám | 344 |
Szerző | David Fideler |
Vélemény írásához lépj be előbb.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.