Süti, a kisegér és a váratlan esemény – sütirecepttel, kihajtható melléklettel

55,00lei

Egy kedves történet az összefogásról, amely megtanítja a legkisebbeknek, hogy a bajban is számíthatunk egymásra.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Süti, a kisegér és jó barátja, Egres, a süni ezúttal egy hirtelen jött vihar közepén találják magukat. Amikor szomszédjuk, Pitypang, a vakond, két gyermekével együtt otthon nélkül marad, habozás nélkül nyújtanak segítséget. Ám a vihar csak a kezdet – a barátokat újabb és újabb megpróbáltatások várják, melyek próbára teszik türelmüket, találékonyságukat és egymás iránti bizalmukat.
A történet szeretettel mesél az együttérzésről, az elfogadásról és a közösség erejéről – arról, milyen sokat jelent egy nyitott szív és egy segítő kéz a legnehezebb pillanatokban is.
A Süti, a kisegér igaz barátra lel és a Süti, a kisegér és a kert ajándéka című sikerkönyvek után a sorozat harmadik része is meghitt hangulatával, szerethető szereplőivel és tanulságos történetével örvendezteti meg a gyerekeket.
Lavinia Trifan finom részletességgel megrajzolt illusztrációi pedig ezúttal is melegséget visznek minden oldalra.

ISBN

9786156630650

Kiadás éve

2025

Kiadó

Cerkabella Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

40

Szerző

Simona Epure

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Süti, a kisegér és a váratlan esemény – sütirecepttel, kihajtható melléklettel” értékelése elsőként