Szabadon – Mire felnőttem, véget ért a történelem

63,00lei

Szó szerint felszabadult (és felszabadító), a felnövéstörténetek regényes dramaturgiáját követő, egyben nagyon pontos és komoly (miközben derűvel teli és nevettető) önéletrajzi írás egy fiatal lány és egy ország sorsfordító időszakáról, mely igencsak ismerős lehet a magyar olvasók számára, miközben rácsodálkozhatnak az egzotikusan ismeretlen Albánia szerethetően emberi, mindennapi történetekben mesés gazdagságára.

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Minden, amit addig tudott a világról, a hazájáról, a családjáról és önmagáról, egy csapásra tévesnek bizonyul és semmivé foszlik, amikor 1990 decemberében Albániában is megdől a kommunista diktatúra. A Sztálin-szobrot ölelgető, Enver (Hodzsa) Hoxha-rajongó, a szocialista morált kizárólagos érvényűnek tartó kislány élete fenekestül felfordul, mikor kiderül, a családja mindaddig titkolta előle rendszerellenes beállítottságát, de még a származását is, mely a gyűlölt egykori albán miniszterelnökig vezethető vissza. Leának, ahogy szűkebb környezetének és az egész albán népnek, újra kell fogalmaznia saját magát – és eldöntenie: mit is kezd a rászakadó nagy szabadsággal és az igazsággal?

ISBN

9789635048281

Kiadás éve

2024

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

337

Szerző

Lea Ypi

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Szabadon – Mire felnőttem, véget ért a történelem” értékelése elsőként