Száz év kaland

Bookart, 2018

80,00lei

Egy új Kántor- Láng? – kapja fel a fejét a közel ötven évvel ezelőtt megjelent könyvre még emlékező olvasó.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Persze ezúttal nem az első Forrás-nemzedék kortársaiként huszonöt év irodalmi termését módszeresen számba vevő, merész ítéleteivel heves vitát kavaró traktátus keretei között, hanem az ötven év kritikusi terméséből a tárgyat szem előtt tartó válogatásként. Persze Kántor Lajos és Láng Gusztáv kritikusi-irodalomtörténészi érdeklődése ez alatt az idő alatt nem korlátozódott csak erre a témára. És amikor egyik-másik írásuk tárgya mégis ez volt, a megközelítés viszont már igen változatos: az irodalomtörténeti tanulmánytól és esszétől az egy-egy új könyvhöz, jelenséghez kapcsolódó kritikán át a születésnapi esszéig vagy a nyitott sírnál elhangzó írótársi búcsúszavakig terjedt. Ebből a megközelítésből tehát hiba lenne a szerzőktől valamiféle egységet elvárni. Mint ahogy tévútra vezetné az olvasót, ha e sokféle megközelítésben valamiféle értékrendre próbálna következtetni – esetleg annak alapján rangsorolni a szerzőket, vagy pláne számon kérni azokat, akik hiányoznak. Ez az egyik dolog, amiben a szerkesztő, mint a könyv első olvasója, szeretné megóvni az utána sorakozó olvasókat. A másik a könyvbe beválogatott írások tárgyát illeti. Az egykori Kántor-Lánghoz képest ennek a mostani könyvnek a horizontja túl terjed tulajdonképpeni tárgyán. Főképpen azért (is), mert az írók egy részének sorsa, életműve sem vette tekintetbe a politikai országhatárokat. De másrészt azért is, mert az Erdélyhez kötődés az ő megítélésük szerint nem életrajzi tényező. Így olyanok neve is felbukkan ebben a könyvben, akik csak írásaik révén köthetők a választott tárgyhoz. A könyv kritikusai között bizonyára lesznek, akik vitatják ennek a szempontnak a jogosságát. De azt el kell majd ismerniök, hogy az ”erdélyiség”-nek kialakult az idők folyamán egy olyan dimenziója, amely erre a nyitásra feljogosította ennek a könyvnek a szerzőit. És elvégre minden vita – így bizonyára ez is, amelyet megelőlegeztünk (vagy talán épp most kiprovokálunk) – hasznára van annak a tárgynak, amely körül fellobban. Dávid Gyula

ISBN

9786068351964

Kiadás éve

2018

Kiadó

Bookart

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

806

Szerző

Kántor Lajos, Láng Gusztáv

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Száz év kaland” értékelése elsőként