Te, csakis te

„Levadászlak, mert le kell, hogy vadásszalak. Úgy érzem, te valami újat hoztál az életembe. Valami frissességet. Egyenrangúak vagyunk, Wonder. Te nem a férjezett főnököm vagy, és nem vagy lehetetlenül, elérhetetlenül gazdag sem. Nem vagy szociopata pasizógép, és nem vagy kibaszott társadalmi törtető sem.”
Joe végzett a nőkkel, a szerelemmel, azzal, hogy mások megmentésének szentelje az életét. Mostantól a saját élete a fontos. Végre ő is a krémek krémjéhez tartozik, a gazdag és sikeres emberek közé: felvételt nyert egy ösztöndíjprogramra a Harvardra, így a Massachusetts állambeli Cambridge-be költözik, és azon dolgozik, hogy kiadják az első regényét. A szerelem elől azonban nincs menekvés. A borostyánnal átszőtt falak között találkozik a csodálatos Wonderrel, akiben Joe a számos múltbéli megpróbáltatás után végre lelki társra lel, aki mellett megöregedhet, és boldog íróházaspárként ücsöröghetnek a tengerparton…
Ám az élet kegyetlen, és úgy tűnik, az ösztöndíjprogramban nem mindenki az, akinek mutatja magát. Joe azonban jól tudja, mit követel az igaz szerelem. Ha kell, feláldozza önmagát, és minden akadályt elhárít, ami a boldogságuk útjába állhat – legyen szó akár élettelen, akár élő akadályokról.