Tébolyodott

Dopamin, 2024

63,00lei

A Nem szabadott volna… sorozat 2. kötete Vajon a szerelem kibír ennyi tébolyult fordulatot?

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Mia azt hiszi, hogy egy életre elegendő traumát szerzett, amikor gyerekkorában végignézte édesapja meggyilkolását. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Keményen dolgozott azon, hogy kikerüljön a reflektorfényből, ám egy váratlan tragédia hatására – ha védeni akarja magát és a barátait – muszáj volna a nyilvánosság elé állnia. Aztán az események sodrásában lelepleződő hazugságok hatására azon kapja magát, hogy már abban sem lehet biztos, ki is ő valójában. Mindezek mellett saját vágyai is próbatételek elé állítják, nem csoda, ha néha úgy viselkedik, mint egy tébolyodott. Sámuelt mindenki az élet császárának hiszi, de hiába állnak sorban az utána epekedő nők, nem tud másra gondolni, mint Miára. A pimasz vadász egy csapásra megszelídül, és miközben húgának, valamint a családi vállalkozásnak igyekszik segíteni kikeveredni a slamasztikából, még a féltékenység mardosó érzésével is meg kell küzdenie. És ebben a csatában nem feltétlenül ő áll nyerésre. Ráadásul amikor elhatározta, hogy kideríti, milyen titkokkal terhelt a családja múltja, egészen biztosan nem volt felkészülve a súlyos válaszokra… A regény felnőtt olvasóknak íródott

ISBN

9786156461117

Kiadás éve

2024

Kiadó

Dopamin

Kötés

puha kötés

Oldalszám

334

Szerző

Lakatos Levente

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tébolyodott” értékelése elsőként