Tisztogatás

1992 egyik reggelén az észt Aliide Truu egy ismeretlen csapzott fiatal lányt talál a kertjében – ezzel a jelenettel kezdődik a regény. Az asszony szigorú, szikár és mániákusan paranoiás. A lány gyűrött, valami titka van és gyanús észt szókincse. A két nő nem beszél sokat, filmszerű flashbackekből derül ki lassanként, kik ők, miért vannak ott, mit tettek.
Oksanen mesterien adagolja az információkat – és velük együtt a feszültséget. Kiszámíthatatlan, mit oszt meg velünk legközelebb. Nem hiába tanult dramaturgiát a helsinki színiakadémián: az egész regény olyan, mint egy puzzle, különböző nézőpontok és különböző évtizedek kirakós darabkáit kapjuk meg lassan, fejezetenként. A két nő párhuzamosan futó emlékfoszlányaiba egy fogságban tartott férfi régi feljegyzései ékelődnek, róla is lassanként derül ki, hogyan kapcsolódik a történethez. Majd egy negyedik szólam zárja a regényt, mint egy hidegzuhany. Összeáll a kép.
Pergő, végig feszültséggel teli, az élet, a halál, szerelem és féltékenység kérdéseit soha nem látott formában feldolgozó európai sikerkönyv a Tisztogatás.