Tragédia Burmában – A fikusz és az Antikrisztus

72,00lei

A fikusz és az Antikrisztus

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A fiatal George Orwell, ekkor még Eric Arthur Blair néven, egyetemi ösztöndíj híján utazott vissza Indiába, hogy 1922-től a burmai gyarmati rendőrségnél helyettes felügyelőként dolgozzon, ezzel biztosítva megélhetését és élettapasztalatainak – egész életművére kiható – bővítését. 1927-re azonban végleg megundorodott az angol gyarmati politikától, ezért kilépett a szervezetből. Az itt szerzett élményeit fogalmazta bele első, a brit gyarmatosítás rendszerét élesen bíráló szépirodalmi művébe, az 1934-ben megjelent Tragédia Burmában című regényébe. Hőse, Flory az 1984 Winstonjának előképe. Nélkülözi a heroikus karakterjegyeket, mégis elutasítja a képmutatást, és a végsőkig elviszi a küzdelmeit abban a határhelyzetben, amit a halódó gyarmatbirodalom és a rabszolgasorban tartott burmai lakosság találkozása jelent. A regény egészen 1989-ig az egyetlen legálisan kiadott Orwell-mű volt Magyarországon.
A fikusz és az Antikrisztus Orwell 1935-ben írott, második regénye. Ifjú hőse, Gordon Comstock otthagyja ígéretes és sikeres állását az „Új Albion” reklámügynökségnél, s egy kopott antikváriumba szegődik eladónak jóval szerényebb életvitelre váltva. A lázadó Comstock egyetlen vágya ugyanis, hogy elismert költő legyen, és a pénzvilág zsarnokságából kitörve megírhassa végre a nagy művét: a Londoni örömök-et. A regény a férfi hányattatásait kíséri nyomon izgalmas fordulatokon és keserű felismeréseken át egész az abszurd végkifejletig. A pénz és a reklámok világával szembeforduló, magányosan küzdő hétköznapi figura ismerősen hat majd Orwell olvasói számára, az író szociális érzékenysége és éles társadalomkritikája is pontosan kirajzolódik.

ISBN

9789635045129

Kiadás éve

2022

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

620

Szerző

George Orwell

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tragédia Burmában – A fikusz és az Antikrisztus” értékelése elsőként