Védőr

63,00lei

JEROEN OLYSLAEGERS (sz. 1967) belga dráma-, regény- és újságíró, a kortárs flamand irodalom egyik legnépszerűbb szerzője. Színműírói munkásságáért 2014-ben megkapta az Edmond Hustinx Díjat. 2016-ban megjelent, Védőr című regénye számos rangos elismerésben részesült, többek között az Ultima Díjat (2016), valamint a legjobb németalföldi szépirodalmi műnek járó Fintro Literature Prize zsűri- és közönségdíját (2017) is elnyerte. Magyar nyelven jelen regénye olvasható először.

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 1-2 munkanap

Szabad-e végrehajtani az új, kegyetlen hatalom parancsait ott, ahol ez csak a szélsőséges politikai érdekeket szolgálja? Ez a súlyos dilemma gyötri a fiatal Wilfried Wilst, aki nem sokkal Belgium 1940-es megszállása után csatlakozik az antwerpeni rendőrséghez, hogy elkerülje a kötelező munkaszolgálatot. Csakhogy most épp azok letartóztatásában kell segédkeznie, akiknek az „új rend” a létezését sem tűri el, és miközben kollégája és barátja, Lode menteni próbálja a zsidókat, más ismerősei készséggel kiszolgálják az ország aktuális urait. Mindkét fél a maga oldalára akarja állítani, és a pártatlanság illúziója egyre kevésbé fenntartható: Wils, aki legszívesebben mindenek fölött állna, akaratlanul is részesévé válik a XX. század múlhatatlan botrányának…
Hol húzódik a határvonal a politikai-hatalmi téboly passzív szemtanúja és aktív cinkosa között? Megvédhetjük-e magunkat a történelem által ránk kényszerített radikális döntésektől, és megóvhatjuk-e az eljövendő nemzedékeket tetteink következményeitől? Ilyen kérdéseket feszeget Jeroen Olyslaegers egyszerre kíméletlen és szórakoztató regénye, amely fanyar humorral és bravúros nyelvezettel eleveníti fel a második világháború már megannyiszor körüljárt, mégis újabb és újabb számvetésekért kiáltó őrületét.

ISBN

9789634790914

Kiadás éve

2019

Kiadó

Helikon Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

432

Szerző

Jeroen Olyslaegers

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Védőr” értékelése elsőként