Vidd magaddal, amit csak elbírsz

75,00lei

„Időtlen, romantikus, az elejétől a végéig izgalmas, gyönyörű és szívszorító történet, amely arra emlékeztet minket, hogy minél inkább dolgozunk egymás megismerésén, annál jobban megértjük önmagunkat.” – Steven Rowley, a Lily és a polip szerzője

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A kurd származású írónő megrendítő regényének hőse, a fiatal Olivia minden vágya, hogy fotós legyen, és képeivel hatást gyakorolhasson az emberekre. 1979-et írunk, amikor Los Angelesben élő kurd barátja, Delan meghívást kap szülőhazájába az unokatestvére esküvőjére. Mivel Oliviát mindig is aggasztotta, hogyan hidalja át a származásukból adódó különbségeiket és azt, hogy nem ismeri a férfi világát, ahol felnőtt, úgy dönt, elkíséri őt az útra – ami jó alkalomnak tűnik arra is, hogy elkészítse a kiugrást hozó képeit.
Azonban nem tudta, mire vállalkozott: katonák, ellenőrző pontok,kijárási tilalom és folyamatos veszély fogadja. A szerelmese múltjával való szembesülés Kurdisztánban mindent felülír benne, amit addig gondolt a világról. Az iraki hadsereg által terrorban tartott kurd kisebbség összetartása, Delan szerető családja, a csodálatos táj a számára szokatlan illatokkal ugyanakkor rabul ejti Olivia szívét, és egyre közelebb kerül a férfi megértéséhez. Egy hirtelen tragédia viszont mindannyiuk életét felforgatja. És Olivia elkészíti a képeket, amiket sohasem lett volna szabad, és ezzel egy csapásra felnő a hivatásához.

ISBN

9789636358464

Kiadás éve

2024

Kiadó

I.P.C. Könyvek

Kötés

puha kötés

Oldalszám

384

Szerző

Gian Sardar

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Vidd magaddal, amit csak elbírsz” értékelése elsőként