A dám – Természetrajza, gondozása, vadászata

63,00lei

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

„… bevallom jóleső érzéssel fogadtam a szerzők megtisztelő felkérését, hogy nézzem át a sorozat újabb a „Dám…” című kéziratukat és írjam meg hozzá az ajánlást, mint ahogyan korábban tettem a nagy sikerű, immáron két kiadást megélt „Az őz természetrajza, gondozása, vadászata” című könyvüknél is.
Hiszem, amit egész életemben vallottam, és amire neveltetésem is kötelez, hogy minden megszerzett tudást – amit a tudomány jónak ítél – át kell adni a következő generációnak.
E könyv is ezt a célt szolgálja. A közel öt évtizedes hazai- és nemzetközi trófeabírálatban eltöltött elméleti- és gyakorlati tapasztalataim, valamint a több évtizedes kutatási és oktatási tevékenységem segített abban, hogy a szerzők munkáját elfogultság nélkül, kizárólag szakmai alapon tudjam értékelni.”
Szidnai László az OTB ny. elnöke

ISBN

9786156243461

Kiadás éve

2024

Kiadó

Dénes Natur Műhely Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

160

Szerző

Sugár László, Tóth Csaba, Barna Róbert

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A dám – Természetrajza, gondozása, vadászata” értékelése elsőként