A székely hadosztály

Püski, 2019

66,00lei

Erdélyért! A magyar szabadságért!Cey-Bert Róbert író legújabb regényének eseményei a Magyar Királyság 1918-1919.

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Fegyverrel a benyomuló román katonaság, diplomáciával a saját kormánya ellen. Károlyiék ugyanis – pontosan szerepel e regényben is – parancsot adtak minden, még létező katonai alakulatnak, hogy ne vegyék föl a harcot a román, szerb és cseh csapatokkal, hanem írásban adják át azt a magyar települést az ellenségnek, ahol éppen találkoznak.
Cey-Bert Róbert e regényében (is) nagyszerűen dolgozza föl, mutatja be, pergő cselekménnyel a Székely Hadosztály tényleges és kitalált parancsnokainak gondolkodását, tevékenységét. Kiderül, hogy a szerző – nagyon helyesen és reálisan – a hazaszeretetet, a szülőföld megvédését teszi a Székely Hadosztály tisztikarának legfontosabb, mozgató érzésévé és gondolatává.
A regényből ”szépen” kiderül, hogy a Székely Hadosztály még az eddiginél is súlyosabb dilemma elé kerül, főleg 1919. március 21. után: a haza védelme, akár kommunista kormányzat alatt, vagy a harc beszüntetése. A regény jól ábrázolja a magyar tisztek közötti belső vitákat, majd a legfontosabb, valóban hadra fogható magyar katonai alakulat ketté szakadását.
A regényben gyönyörű és megható szerelmi szál is van: egy frontokat járt székely főtiszt, s az őt a kórházban gondozó székely ápoló kisasszony története, amely nem csak házassággal, hanem eszmei összekapcsolódással is végződik. A szerelem mellett a szülőföld és a magyarok hazájának egyformán fölfogott megvédéséről van szó.
Cey-Bert Róbert regényének – több más tényező mellett – az az egyik nagy érdeme, hogy a Magyar Királyság 20. századi két, talán legsúlyosabb, legnehezebb évét úgy mutatja be, hogy az olvasó azt gondolja: amíg ilyen tisztjeink, katonáink, s amíg ilyen magyar kisasszonyok és asszonyok léteznek, a legnehezebb helyzetekből is van kiút!

ISBN

9789633022573

Kiadás éve

2019

Kiadó

Püski

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

324

Szerző

Cey-Bert Róbert Gyula

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A székely hadosztály” értékelése elsőként