Akik jelen voltak

1939 késő novembere, a spanyol polgárháború utójátéka: a három évvel korábban kivégzett José Antonio Primo de Riverát, a falangista mozgalom alapítóját soha nem látott külsőségek között temetik újra: koporsóját kivégzésének színhelyétől, Alicantétől gyalogszerrel a spanyol királyok temetkezési helyére, az El Escorialba viszik. A különleges szentté avatás az 1975-ig fennálló Franco-rendszer ideológiai megalapozása. A tíz nappalon és tizenegy éjszakán át tartó, 467 kilométert megtévő menet mögött azonban minduntalan felsejlenek azok az áldozatok is, akiknek nemhogy dísztemetés nem jutott, emléküket a következő évtizedek igyekeznek totálisan eltörölni – ám ők is jelen vannak a történelemben, a korszak irodalmi szövegeinek és közkedvelt dalainak nem szűnő emlékezetében, a hétköznapok legendáiban.
„Háborús esztétika áraszt el mindent, ami inkább érzelmeket vált ki az emberből, mint hogy gondolkodásra késztessen, és a legelsődlegesebb reakciót, a félelmet használja fel ahhoz, hogy engedelmességre szorítson.”