Apeirogon
Mint a címében szereplő síkidom, Colum McCann valós történeten alapuló mesterműve is végtelenül sokoldalú; földrészeken, történelmi korokon és kultúrákon átívelő nagyregény, amely ezeregy töredékében tényeket vegyít fikcióval, irodalmat történelemmel és filozófiát pszichológiával, hogy megmutassa a meghaladhatatlannak tűnő ellentétek és a megbékélésért zajló küzdelem számtalan arcát.
Egy izraeli és egy palesztin férfi. Népeik ellentéte életük minden részletét meghatározza: hol lakhatnak, milyen utakat használhatnak, gyermekeik milyen iskolába járhatnak. Mindkettejüket feldolgozhatatlan sorscsapás éri – Rámí tizenhárom éves lánya öngyilkos merénylők áldozatává válik, egy évtizeddel később pedig Basszám tízéves lányát öli meg egy gumilövedék. Mindkét férfi úgy nevelkedett, hogy gyűlölniük kell a másikat, mégis felismerik egymás történetében az őket összekötő veszteséget, és együtt kísérlik meg gyászukat és barátságukat a béke fegyverévé kovácsolni – és kiszabadulni a generációkat megnyomorító erőszak ördögi köréből.
„A félelem pénzt hoz, törvényekhez vezet, és telepeket épít, a félelem szeret mindenkit elnémítani. És nézzünk szembe vele, Izraelben nekünk nagyon jól megy a félelem, a megszállottjai vagyunk.”
| ISBN | 9789635180967 |
|---|---|
| Kiadás éve | 2021 |
| Kiadó | Jelenkor Kiadó |
| Kötés | puha kötés |
| Oldalszám | 524 |
| Szerző | Colum McCann |
Vélemény írásához lépj be előbb.



Értékelések
Még nincsenek értékelések.