Óvodai nevelés játékkal, mesével – Tél

45,00lei

Az elméleti és módszertani kötet főként az óvónőknek készült, de a négy évszak köré építkező szöveggyűjteményt a szülők, tanítók, gyógypedagógusok is haszonnal forgathatják.

A termék megvásárlásával 3 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Ez a könyv azoknak készült, akik a tiszta egyszerűségig kidolgozott nevelési eljárásokban bíznak, nem a mindenáron „új”, hanem a jó megoldásokat keresik. Olyan óvodai nevelési modellt ajánl, amely a lélektani alapozású kisgyermeknevelés hazai irányzatához kíván illeszkedni. Tudatosan vállalja a magyar neveléstörténet nagyjainak és a gyermekvilág iránt érdeklődő íróknak, muzsikusoknak, néprajzkutatóknak a szemléletét: Gáspár János, Kiss Áron, Benedek Elek, Nagy László, Karácsony Sándor, Mérei Ferenc, Ádám Jenő, Hermann Alice, Burchardt Erzsébet és követőik szellemi örökségét. Ez a modell kitágítja és szélesen értelmezi a kisgyermekkori tanulás fogalmát. A racionalizmus korai, tárgyi és logikai erőltetésével szemben más nyelven akar közvetíteni a nevelő és a gyermek, valamint az utóbbi külső és belső világa között. A gyermekvilágban kiemelkedően fontos érzelmi és hangulati élményegyütteseket, a szó, a kép, a gesztus, a viselkedés utalásos jelrendszerét helyezi előtérbe. A vágy- és indulattelített gyermeki gondolkodás és képzelet táplálásához ad mintákat, anyagát egész évre szóló kerettervekbe foglalva bele.
A négy kötetből álló szöveggyűjtemény a testi-lelki fejlesztés eszközéül használható mozgásos, vizuális és érdekes játékokat, verseket, dalokat, meséket tartalmaz a 3-7 éves korosztály szórakoztatására. A természetes élet- és beszédhelyzetek mellett a játék és mese nyelvét kínálja, amelyet az óvodáskorú gyermek valóban megért, mint a valóság és az illúzió között lebegtetett jelrendszert.

ISBN

9789638534873

Kiadás éve

1996

Kiadó

Eötvös József Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

140

Szerző

Zilahi Józsefné

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Óvodai nevelés játékkal, mesével – Tél” értékelése elsőként