Ennél életigenlőbb könyvet még nem olvastam
Az olaszoknak hiszek, mert jártamban-keltemben Olaszországban mindenhol olvastak az emberek, még a hajléktalanoknak is könyv volt a kezükben.
Az olaszoknak hiszek, mert jártamban-keltemben Olaszországban mindenhol olvastak az emberek, még a hajléktalanoknak is könyv volt a kezükben.
Ha könyvet írna, a történetet a rosszfiú oldaláról mesélné el, és fantasy lenne. De krimi is.
Réka nem azok táborát erősíti, akik mindig is imádtak meghúzódni a könyvek mögött. Felnőttként mégis falja a könyveket. Kíváncsiak voltunk, ezt mégis hogyan.
Flóra kilenc éves, második osztályos és már négy éve fertőzött, amiről az édesanyja tehet.
Még el sem indult rendesen az új év, és máris kíváncsiskodtunk, vajon milyen történetekben merültetek el.
Újságírás, alvilág, Japán és kemény emberi történet. Hogy mi köze van mindehhez Szilágyi Istvánnak? Ha van négy perced, akkor megtudod.
Barabás Árpád rendez, játszik, és amikor teheti olvas. Kevesebbet, mint amennyit szeretne. De annál izgalmasabban beszél róluk.
Kata számára a legfontosabb, hogy abból, amit olvas, tanulni tudjon.
Zsófi szerint olvasd el Füst Milán A feleségem története című regényét, mert ez egy igazán sokarcú regény, amit bontogatva csak újabb és újabb rétegeket fejtesz fel.
Saci gyerekkora óta imád olvasni. És szerencséje is volt. Sosem vették el a kedvét tőle.